Hírek, események
ELKÖSZÖNTÜNK A NYUGDÍJBA VONULÓKTÓL
Hagyományainktól eltérően ebben az évben a Kispityer étteremben rövid ünnepség keretében köszöntöttük nyugdíjba vonuló munkatársainkat. Papp László vezérigazgató adta át a társaság ajándékát, és méltatta a Vasi Volán érdekében kifejtett áldozatos munkájukat.
Társaságunk vezérigazgatója rövid köszöntőjében kiemelte: olyan, a cég és a vállalt feladatok teljesítése iránt elkötelezett szakembergárda búcsúzik a Vasi Volántól, akiknek a pótlása nem lesz könnyű feladat. Végezetül tartalmas nyugdíjas éveket, jó egészséget és boldog újévet nekik.
Forgalmi szakterületről Berndl Imréné, Farkas Gyula, Simon József, Subits Zoltán, Benkő László, Cseh József, Ódor Mihály, Kerék József, Párkányi Imre, Doncsecs Károly, Tóth László, Hetzer Miklós, Pfeffer Ferenc, Katona György, Varga Emil, Czillinger András, Deutsch Árpád, Karcsics Lászlóné, Góczán Győző, Csenár István, Velladics Attila, Alasz István, Horváth Márton, Keresi István, Mátyás Károly, Nagy Bálint, Mesterházi József, Vámos József, Velladics János és Mátis László vonult nyugdíjba.
A Műszaki Üzletág nyugdíjasai: Horváth István, Nagy József és Borhi Ignác.
Humánpolitikai szakterületről vonultak nyugdíjba: Rába Ferenc, Virág Antal és Sánta József.
A most nyugdíjba vonult 36 munkatársunk 918 év Volános munkaviszonyt gyűjtött össze, ami átlagban 25,5 évet jelenet!
Nyugdíjasaink egy csoportja | Benkő László veszi át a VKKSZ ajándékát | A vezérigazgató emléklapot ad át Horváth Mártonnak |
Részletek
Tájékoztató vasútépítési munkálatok miatti megállóhely változásról
Részletek
Értesítés nemzetközi járataink változásairól
Részletek
Értesítés 2010. szeptember 1-től kezdődő menetrend-módosításokról
Részletek
UTAZÁSI IRODÁNK legfrissebb ajánlatai: Velence, Montenegro, Szicília
Részletek
ÚJ SZOLGÁLTATÁS Utazási Irodánknál: szálláshely értékesítés!
Részletek











