logo01

Hírek, események

SZŐNYEGEN A BIRKÓZÓ UTÁNPÓTLÁS

A Vasi Volán SE versenyzői, és futószalagon szállították a pontszerző helyeket és a dobogós helyezéseket.

Nem szenved témahiányban a Vasi Volán honlapjának sportrovata. Előző számunk megjelenése óta nem kevesebb, mint nyolc korosztályos versenyen vettek részt a Vasi Volán SE versenyzői, és futószalagon szállították a pontszerző helyeket és a dobogós helyezéseket.

■ Az eredmények ismertetését a Tófejen rendezett szabadfogású versenyről szóló tudósítással kezdjük, ahol 8 csapat 105 versenyzője lépett szőnyegre. A versenyen birkózóink négy első, hat második és négy harmadik helyezést értek el. Csapatversenyben a Vasi Volán SE birkózói a második helyet szerezték meg 75 ponttal, a 81 pontos Zalaegerszeg mögött, megelőzve a 69 pontot gyűjtő Szigetvár együttesét.

■ Orosháza adott otthont a serdülő szabadfogású rangsorversenynek. Az 53 kilósok versenyében (11induló) Kovács Marcell bronzérmet szerzett. Az 59 kilósok (16 induló) között Boda Balázs két győzelemmel és két vereséggel ötödik lett. 72 kilóban (8 induló) Szabó Szilárd két győzelem után vereséget szenvedett és bronzérmet szerzett. A +85 kilósok mezőnyében Kiss Marcell ellenfél nélkül első lett.

■ Serdülő és diák korcsoportban kötöttfogású nemzetközi versenyt rendeztek Somorján. A Serdülő korcsoport 59 kilós mezőnyében (9 induló) Kálmán Balázs harmadik lett. A 78 kilósok között Szabó Szilárd a döntőbe jutott, ott azonban kikapott szlovák ellenfelétől, így ezüstérmet szerzett.
Hatan indultak a 100 kilósok mezőnyében, ahol Kiss Marcell az olimpiai kerettag Bacsó Alexet is legyőzve aranyérmes lett. A Diák korcsoport 73 kilós súlycsoportjában Horváth Zsolt aranyérmet szerzett. A Vasi Volán SE csapatban (16 induló) a hatodik helyen végzett.

■ Grazban rendezték a kötöttfogású serdülő birkózók versenyét, ahol Kovács Marcell (55 kg) három győzelemmel és egy vereséggel, Szabó Szilárd két győzelemmel és egy vereséggel a dobogó második fokára állhatott fel.

■ Kiváló eredményt ért el Kálmán Balázs a Budapesten rendezett serdülő kötöttfogású országos bajnokság 47 kilós (10 induló) mezőnyében. A versenyen végig jól teljesítve a döntőben magabiztosan verte a Vasas versenyzőjét 2:0-ra, ezzel aranyérmet szerzett. A 73 kilósok (13 induló) között Szabó Szilárd ötödik lett. A +85 kilós súlycsoportban Kiss Marcell bronzérmet szerzett.

■ A Büki Birkózó Club gyermek, diák és serdülő korosztályban rendezett szabadfogású utánpótlás versenyt. Versenyzőink négy arany, két ezüst és két bronzéremmel tértek haza.
A csapatversenyben Zalaegerszeg végzett az élen 49 ponttal a Bük (39) és a Vasi Volán SE (32) csapatai előtt.

■ Püspökladány adott otthont a diák szabadfogású országos bajnokságnak. Sportolóink közül a 75 kilósok (11 induló) között Horváth Zsolt egy győzelem és egy vereség után a harmadik helyért vívott csatában legyőzte FTC-s ellenfelét, és ezzel bronzérmes lett. A +75 kilós súlycsoportban (12 induló) Kiss Máté három győzelmet követően a döntőben szenvedett vereséget a Sziget SC versenyzőjétől 2:1 arányban.
■ November 28-án Ikerváron rendezték meg a VII. Halmosi Lajos szabadfogású birkózó emlékversenyt, melyre Szlovéniából, Horvátországból, Szlovákiából és Ausztriából is érkeztek csapatok. A mieink öt második, négy harmadik és két ötödik helyezést gyűjtöttek be.

A csapatversenyt Kőszeg csapata nyerte 37 ponttal, a HVSE (24), Sárvár (22) és a Vasi Volán SE (20) előtt.

Az év utolsó birkózó eseményeként december 2-án - két edzés között - rövid mikulás ünnepséget tartottak az Orlay Szakközépiskola tornatermében. Pátkai István szakosztályvezető az egyesület elnöksége nevében köszöntötte a versenyzőket. Méltatta az Őri Gerzson és Csörgő Zoltán edzők által végzett szakmai munkát, és birkózóink 2009-ben elért sikereit. Az egyesület továbbra is támogatja a birkózósportot, és mindent megtesz a szakosztály működési feltételeinek biztosításáért. Végezetül sok sikert és sérülésmentes bajnoki évadot kívánt 2010-re a Vasi Volán SE minden sportolójának, majd Mikulás csomagot adott át kicsiknek, nagyoknak, edzőknek egyaránt.


 
 

Kiss Máté ezüst, Horváth Zsolt bronzéremmel tért haza Püspökladányból

 Kiss Marcell, Őri Gerzson vezetőedző és Kálmán Balázs

 Együtt kicsik és nagyok

2009-12-16,

FIGYELEM!
Tájékoztató vasútépítési munkálatok miatti útlezárásokról
Részletek

Tájékoztató vasútépítési munkálatok miatti megállóhely változásról
Részletek

Értesítés nemzetközi járataink változásairól
Részletek

Értesítés 2010. szeptember 1-től kezdődő menetrend-módosításokról
Részletek

UTAZÁSI IRODÁNK legfrissebb ajánlatai: Velence, Montenegro, Szicília
Részletek

ÚJ SZOLGÁLTATÁS Utazási Irodánknál: szálláshely értékesítés!
Részletek